Már a 4. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott Írország ellen

A magyar-ír világbajnoki selejtező 3-kor kezdődött, 1-1 az állás, a legfontosabb történéseket frissítjük a cikkben.
Villámgyorsan gólt szerzett a magyar válogatott az Írország elleni világbajnoki selejtezőben. Több szögletet is elvégezhetett rögtön a meccs elején Szoboszlai Dominik, harmadikra végül egy olyan megoldást választott, amiben lepasszolta a labdát a közelben álló Kerkez Milosnak, visszakapta tőle, majd élesen belőtte, Lukács Dániel pedig közelről befejelte. Videóztak, mert a leshatáron volt Lukács, de érvényes a 4. percben szerzett gól. Itt nézhető meg.
A 14. percben aztán 11-est kaptak az írek, Szalai Attila rúgta meg a 16-oson belül, teljesen feleslegesen Ogbenét. Parrott belőtte a büntetőt.
A másik meccsen a portugálok is hamar megszerezték a vezetést Örményország ellen hazai pályán, ott aligha lehet arra a csodára számítani, hogy az örmények nyernek – írtam korábban, mire ott is egyenlő lett az állás. De aztán hamar megrázták magukat a portugálok, és a 30. percben már 3-1-re vezetnek.
A magyar válogatott ha nem kap ki, akkor pótselejtezős. Ha a portugálok kikapnának, a magyar válogatott pedig nyer, akkor egyenes ágon világbajnoki résztvevő. Ezzel ne számoljunk reálisan.
A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata: Dibusz – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer, Tóth A. – Lukács, Szoboszlai, Sallai – Varga B.



