Trends-UK

Kultúr – Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cikkünk frissül!

Ötvenöt éves korában váratlanul elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, zenész, rendező, dalszerző-énekes – jelentette be az Alma Együttes a Facebook-oldalán. A zenész halálhírét a Blikknek több forrás is megerősítette.

A család MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 

rövid lefolyású betegség okozta a színész halálát.

A sokoldalú művész színészként, költőként és zeneszerzőként is tevékenykedett. Gyermekkorát Mezőcsáton töltötte, ahol később díszpolgárrá is avatták. 1988-ban érettségizett a debreceni Ady-gimnázium dráma tagozatán. 1993-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol Iglódi István volt az osztályvezető tanára. Pályája során a Nemzeti Színház, majd 1992 és 1997 között a Vígszínház társulatának tagja volt.

1997-től szabadfoglalkozású művészként dolgozott, többek között a Komédiumban, az International Buda Stage-ben és a Thália Színházban lépett fel. 

A széles publikum többek közt filmszerepeiből, valamint a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként ismerhette meg, de rendszeresen szinkronizált is. Rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Gáspár Andrással és Kálid Artúrral közösen megalkotott Shakespeare Összes Rövidítve (röviden: S.Ö.R.) című előadás hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő.

Három szólólemeze jelent meg. Nemzetközi produkciókban is feltűnt, például a Budapest, az Amerikai rapszódia vagy a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben láthatta a közönség.

A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást.

(Borítókép: Kálloy Molnár Péter 2022. március 28-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

Related Articles

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Back to top button